Marton Adrienn-nel, Pataky Péterrel és a hét gasztrobloggerrel mostantól még ízesebb az élet

Spenótos-sajtos sült tészta

Dobd fel sült hússal!
2020. November 13.

Duplán spenótos ez a tészta, hiszen a krémes besamelbe fagyasztott spenótpüré került, amihez aztán még egy jó adag bébispenótot is hozzákevertem. Maradék húsok felhasználásához is tökéletes recept! 

Hozzávalók

4 személyre
  • 35 dkg penne tészta

  • 2 evőkanál olaj + a sütőtál(ak)hoz
  • 20 dkg bébispenót
  • 30 dkg sertéscomb
  • őrölt fekete bors
  • 4 evőkanál vaj
  • 4 evőkanál liszt
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 5 dl tej
  • 45 dkg fagyasztott spenótpüré
  • 20 dkg krémsajt
  • reszelt szerecsendió
  • 20 dkg mozzarella sajt

Elkészítés

 

A tésztát lobogó, enyhén sós vízben (al dentére) kifőzzük, majd leszűrjük, félretesszük. Egy serpenyőben felhevítjük az olaj felét, rádobjuk a felcsíkozott bébispenótot, puhára sütjük. Kivesszük a serpenyőből, helyére öntjük a maradék olajat, és a felkockázott sertéscombot átsütjük rajta. Közben sózzuk, borsozzuk. 

A vajat felolvasztjuk egy másik serpenyőben. Rászórjuk a lisztet, habverővel simára keverjük, lepirítjuk, hozzáadjuk a megpucolt, lereszelt fokhagymát, majd felöntjük a (meleg) tejjel. Hozzákeverjük a felengedett spenótpürét és a krémsajtot, folyamatos kevergetés mellett mártás állagúra főzzük, közben sóval és reszelt szerecsendióval ízesítjük. Végül beleforgatjuk a tésztát, a bébispenótot és a húst is. 

A tésztát 4 egyadagos vagy 1 nagy, olajjal vékonyan kikent sütőtálba simítjuk, tetejére mozzarellát morzsolunk. 180 °C-ra előmelegített sütőben 20-25 percet sütjük, amíg a sajt megpirul. 

Megosztom barátaimmal

Szerkesztőink kedvencei

Lúdláb pohárkrém

Lúdláb pohárkrém

Márton-napi klasszikus lúdláb tortára már nincs idő? Íme egy rövidebb idő alatt elkészíthető desszert!
Steakburgonya mártogatóssal

Steakburgonya mártogatóssal

Az (otthoni) esti buli tökéletes kísérője.
Köleses-meggyes rétes

Köleses-meggyes rétes

Próbáltad már a rétest vaníliás kölessel és gyümölccsel töltve?

Napi ajánlatunk

Top videók

Sonkás-bulguros töltött kaliforniai paprikák

Könnyű ebéd vagy vacsora a sütőből. A receptből az is kiderül, hogy miért érdemes elősütnöd a paprikát.

Almás rizsfelfújt

Őszi desszert, amely egy tartalmas leves után 2. fogásként is megállja a helyét.

Duplasajtos tepsis bucik

A hot dog kiflit akár így is felhasználhatod!